ÉN IDŐ kötet

1, Török Alex | Ég a világ
 

Ég a világ és fél,

Itt van mindenki, aki él.

Összefog a nép, ha kell,

Vagy én menjek innen el?

Kezemben a gitárom,

Sírnak a vállamon.

Pengetem a húrokat,

Mondom is a bókokat.

Eljátszom szinfóniám,

Mint Bach, oly vidám.

Ha befejeztem a nótát,

Körbevesznek, mint régen Tróját.

2, Török Alex | Zsülbaba

Csillagok gyúlnak a csendes éjben,

hó roppan léptünk alatt szerényen.

Fenyők hajolnak az ünnepi szóra,

szívünkben béke, remény, csendes óra.

De messze, hol álom és valóság remeg,

él egy kis lélek, kit sors vetett neked.

Zsülbaba az, ki a szánkót vezeti,

angyali szárnyát az éjjelt feledi.

Álmokból szőtte a tél fehér kendőjét,

szívekbe lopja a csillagszép jövőjét.

Hol gyertya lobban, hol ének zeng halkan,

ő ott van minden boldog pillanatban.

Zsülbaba ad ma neked is egy áldást,

egy halk mosolyt, mellette új látást.

Becsüld az estét, a csodák ünnepét,

ragyogd be teljesen az életét.

3, Török Alex | Emlékezz rám

Emlékezz rám egy nehéz estén,

Eső esett, a part mentén.

Rám borult a boldogság,

Te voltál a kívánság.

4, Török Alex | Ha sírna a hegedűm

Ha sírna a hegedűm, magányos dallal,

Szemem tükrében fájó hajnal hasadna,

Egy érintés, egy régvolt kéz, mi várt,

Most árnyékká vált, csöndben szétmállt.

Húrjai közt reszkető szívem lüktet,

Minden hangban múltam s jövőm tükröződhet.

Elveszett álmok, zúgó szél hozza őket,

Emlékük ma is a véremben pezsdülhet.

Ha sírna a hegedűm, könnycsepp hullna,

Minden húrja egy hanggal újra szólna.

Bár fáj, mégis énekel, nem hagy csendet,

Túlélni tanít, hisz a dal soha nem veszhet.

A hangszer, mit a sors szívemhez kötött,

Most magányos éjen könnyel öntözött.

S mégis, ha játszik, a csillag is hallja,

Bánatom árnyát az égbe visszacsalja.

Ha sírna a hegedűm, velem zokogna,

Hangja az égig, szívig hatolna.

És bár a fájdalom a dallal megmarad,

Minden hangjában ott él egy pillanat.

5, Török Alex | széplány

Hajadban a hajnal ébred,

szemed kékje mélybe téved,

mosolyod napfény-ölelés,

lépted tánc, csendes rebbenés.

Széplány, kinek árnya fényes,

pillanatod szívig ékes,

léted titok, dallam, csoda,

időtlenül írod tova.

6, Török Alex | Felednéd

Felednéd az utat, hol együtt jártunk,

hol fák alatt szótlan álmot láttunk?

A patak szélén csillanó köveket,

hol az idő csendben megpihent veled?

Felednéd a reggelt, az első fényt,

ahogy az ég lágyan ránk festett kéket?

A szavakat, melyek mélyen zengtek,

s ígéretté váltak a végtelenben?

Felednéd talán a percek dallamát,

mikor az élet elcsitult, és megállt?

A csendbe rejtett halk szívdobbanást,

amely egyszerre volt varázs?

De az emlékek őrzik mindazt, mi volt,

a láthatatlant, mi lelkünkben honolt.

Hiába múlik, hiába változik,

a közös történet benned még ott lakik.

7, Török Alex | Örök körforgás

Szívem mélyén éj feszül, sötétben kúszik hangtalan,

Gyász ölel át csendesen, míg elmúlás szava szól nyugtalan.

Egy régi arc, egy elveszett perc, mi szívemhez még odafagy,

Könnyek között suttogom: "Hiányod bennem örökké ott marad."

Bűneim árnya, ezer sóhaj, tükörből néz rám halkan,

Áltat a múlt, míg lelkem roskad a bűnbánat súlya alatt hangtalan.

Emlékeim közt bolyongok, s kereslek, téged, kincs, remény,

De mindent elborít a magány, s a bánat jön a mélyből felém.

Majd szerelem érint meg, mint fény, mi áttör sűrű ködön,

Felemel szárnyaival, s új életet ad, míg fájdalmam kövül.

Tűzből született új remény, s vele szívemben lüktet az élet,

Bár múltam sebe kísért, szerelmed gyógyít, s mindent éltet. 

Boldogság csókja édes méz, s megértem, miért volt a szenvedés,

Hogy értékeljem e tiszta fényt, mit nekem szánt az ég.

Örök körforgás az élet, gyász, bűn, szerelem és nevetés,

De míg te mellettem vagy, mindent legyőzhet a szeretet és az ébredés.

8, Török Alex | Minden évszak

Jöhet a nyár vagy a tél,

Mindig nagyon szép vagy,

Egyformán jól áll neked minden évszak.

Tavasz jön, színes a rét,

Illatát szórja szét,

Neked ad minden apró szépséget.

Ősz suhan, sárgul a táj,

Lomb alatt halk suttogás,

Veled minden napom színes csodát lát.

Tél haván csillan a fény,

Átölel csend és remény,

Fagyos ég alatt is meleg a szív.

9, Török Alex, Nemes Nagy Márton | lépj

Alex

Félek, mi lesz, ha lépek,

És előjönnek a rossz emlékek.

Mik egykor zavartak,

S' most is itt vannak.

Azok a rossz pillanatok,

A reggeli pirkadatok.

Emlékeztetnek a múltra,

És a késő esti nyugovóra.

Hát lépnem kell, változtatok,

Pontosan a jövő felé vándorlok.

Azt hittem mindenre képes lehetek,

És a célhoz egyre közelebb mehetek.

De az életem nem mindig volt szerencsés,

Múltamra jön a régvárt, kellő feledés.

Márton

Egyszer azt mondtam nagy író leszek,

De most csak a munkába megyek.

Nem lettem nagy író,

Sem valami hatósági bíró.

Inkább egy átlagos ember,

Ki mondja ne felejts el.

Hát lépnem kell,

És neked lépned kell,

Hogy a világ ne felejtse el azt,

Amit kell.

10, Török Alex, Kerekes Csenge | Egy táncos

Alex

Még mindig álmodok egy táncosról,

Egy gyönyörű szép, csodás lányról.

Ki talán csak álmomban lépeget,

És élénkíti létemet.

Ez a táncos egy balerína,

Nem képzelet és nem is pia,

Csak egy szentséges ima.

Álmodok róla nap, mint nap,

De azt se tudom mi lesz holnap.

Érezni akarok és vele maradok,

Haladok és rohanok,

De csak hozzá ragaszkodok.

Csenge

Azt érzem semmi nem szakít el minket,

Már nem rossz és borús az élet.

Elég egy érintés vagy egy szó,

S lelkem boldog mint egy sikeres hegymászó.

Sokszor azt hittem engem nem lehet szeretni,

De te megmutattad, hogy két lélek is tud egymáshoz kötődni.

11, Török Alex | Ars Poeta

Nehéz napok, rohanó percek,

Felém sodródnak, s én mit tehetek?

Könyvek, feladatok, fejem fölé nőnek,

De bennem az érzések elevenebbek.

Suli, magánélet, harcban áll,

Az idő szűkmarkú, gyorsan száll.

Tanulok, mégis folyton érzem,

A fontos dolgok elszállnak, nem értem.

Szerelem, család – ott a helyem,

De hívogat a könyvek hegye.

Mindig mérlegelek: mi az érték?

S vajon miből lesz holnap emlék?

Családomra kevés idő marad,

De minden percem értük szakad.

Barát, tanulás, minden keveredik,

S bennem a káosz újra elevenedik.

Mégis, ki mondja, mi a helyes?

Mi fontosabb: a szív vagy, ha eres?

A sulinak adom, mit muszáj adni,

De az élet nem fog ott megmaradni.

Így küzdök, próbálok helyt állni,

Több szerep közt egyensúlyt találni.

Nehéz, de tudom, hogy van még erőm,

Hisz minden nap nap rohanok magam elől.

12, Török Alex | 7 évvel ezelőtt

Hét évvel ezelőtt árnyék borult rám,

Egy ismeretlen csend suttogott némán.

A nap sugarát láttam, de nem érintett,

A reményem csupán egy halvány ígéret.

A falakon túl halkan sírt a szél,

Bennem minden nap új harcért kelt a cél.

Félelem kísért, mint árny a lábnyomon,

De nem hagytam, hogy győzzön a fájdalom.

Az éjjelek hosszúak, álmatlan a tér,

A szív dobbanása egy rejtett zenét kér.

Hinni akartam, hogy lesz még hajnal,

És létezhet élet a félelem alatt.

Sokszor feladtam a küzdelmet,

Sokszor láttam is a félelmet.

De most itt vagyok és írok,

Megyek ameddig csak bírok.

Hét év múltán most itt állok veled,

A gyengeségből erő lett, a kín szeretet.

A félelem ma is ott lapul néha,

De megtanított élni: fájdalmas egy példa.

13, Török Alex | Fényes szakadék

Szakadék szélén állok én,

A mélység hív, mint rejtett fény.

Lent csend honol, sötét, hideg,

Fenn szél cibál, de még rideg.

Egy lépés – elnyel az idő,

De visszahúz a múlt, a jövő.

Kezed keresem, de nem csak árny,

Az emlékek közt bolyong a vágy.

A szívem szól: "Ne félj, maradj!"

A szél sikolt: "Gyere, szaladj!"

A választás most rajtam áll,

Húz-e a mély, vagy megáll?

De látom arcod, hallom szavad,

Te voltál minden, te vagy magad.

Szakadék fölött még megállok,

De nélküled én tovább nem látok.

Most újra lépek, de nem zuhanok,

A híd mi köztünk épült, ott ragyog.

A szakadék többé nem rémít már,

Mert te vagy a fény, a túlpart vár.

14, Török Alex | Átmenet

Egykor gyerek voltam, álmokkal tele,

a világot néztem, csodákat keresve.

Szívem tiszta volt, hitem végtelen,

de az idő elszállt, s más lett mindenem.

A fiú felnőtt, s férfivá vált,

vállán terhek ülnek, szava leszállt.

De belül, mélyen, még ott él a vágy,

ki hinni tudott, ez egy tiszta világ.

Érzékeny lelkem nem hagyott cserben,

hiába borít be az életemnek terhe.

Még sírni tudok, ha fáj valami,

még meglátom, mi szépet rejthet a semmi.

Férfi lett, mégis gyerek maradt,

ki éjjel csillagok közt utat kutat.

Kettősség vagyok: erő és gyengeség,

de mindez együtt adja lényegét.

Most állok itt, és csak elmélkedem,

hogyan fért meg bennem gyerek és a jelen?

S talán a válasz: mindkettő én vagyok,

az érző fiú, s a harcos felnőtt.

15, Török Alex | Békétlenül

Harcolok magammal, nincs nyugalom,

a múltam árnyéka a vállamon.

Nem értem, miért nem lehetek szabad,

miért húz vissza minden gondolat?

El nem fogadom, amit magamba látok,

a tükörképből idegen világot.

Más akarok lenni, talán jobb, talán más,

de így élni örök vívódás.

A béke szólít, de a harc bennem él,

egy részem hajlik, másik visszatér.

Összetört darabjaim közt járok,

a szívem csendjére még mindig várok.

Talán egyszer eljön az a perc,

mikor a fájdalom többé nem nyerhet.

De most még harc ez, szívem viadala,

a békét keresem, önmagam vádja.